Tegnap éjjel nagyon kivoltam, őrjöngtem, anyáztam, jóformán vertem a fejem a falba
(persze csak képletesen).
Átgondoltam, hogy Én mennyivel okosabb, érzelmesebb, törődőbb, családcentrikusabb, jobb pozíciójú, jobb keresetú és magasabb végzettségű mint a Kedves "Barát".
Aztán persze rájöttem, hogy itt a kulcsszó az, hogy Timinek Ő kell (most még) és nem Én.
Elszívtam egy féldoboz cigit és vagy három smst írtam Timinek, hogy "vége" meg legyetek boldogok, meg egyebek.
Szerencsére nem küldtem el egyet sem.
Annyi lélekjelentlétem volt, hogy dühből semmit nem szabad csinálni, mert később nagyon megbánnám. Aztán, mikor már kidühöngtem magam, bevettem egy nyugtatót, visszafeküdtem az ágyamba a kiságy mellé, ahol a kislányom már aludt, megsimogattam betakargattam és elkezdtem relaxálni.
Egész pontosan agykontroll mert arra emlékeztem, hogy régen sokat csináltam és sokat használt.
Nagyon meglepett, de száztól visszafelé számolva sikerült eljutnom alfába.
Az alábbi megerősítő gondolatokat nyomattam : "Erős leszek", illetve a "holnapi találkozás nem befolyásolja egész napi hangulatomat".
Reggel, elindultam régi lakásunk felé a kislányommal, tudtam, hogy egy pár perces találkozásom lesz Timivel, amíg felviszi Őt.
Az utóbbi idők gyakorlata az, hogy nem megyek fel, ami működik, hiszen mióta új barátunk ott tölti idejének egy részét amúgy sem temmém be a lábamat abba a lakásba.
Beszéltünk egy pár szót, Timi adott nekem egy lapot -Valentin napra- amin a szerelemmel kapcsolatos idézetek voltak.
A belső borítóján középen is van egy idézet:
"Tudnod, érezned kell, hogy szeretlek és hiszek a szerelmünkben"
Kézzel aláírás azzal a becenévvel amit még Én találtam ki neki, amikor összejöttünk és egy pár kis szívecske.
A táskámba raktam, arra gondoltam, hogy elolvasom, ha esetleg meginognék és a "racionális, büszke" énem kerülne ismét előtérbe.
Vívódok, kűzdök, remélek.
Lassan eltelt egy újabb nap.
