Alig aludtam az éjjel. A gondolataim minden egyes percben körültötte forognak.
Vissza szeretném kapni, nagyon is.
De már nem tudok sokáig várni. Megyek tönkre, emésztem magam, napról napra jobban és jobban. Tudnom kell már a biztosat. A biztos nem is jobb mint az ami most van.
Ez az érzelmi Énem.
A racionális énem viszont dühös. Az új gyerek bemegy az én lakásomban, szépen megfürdik és azt a vizet használja, amit Én fizetek, aztán pedig bemegy a hálószobába és befekszik a feleségem mellé.
Hát mondjátok meg, tűrhető ez ?!
Azonnal ügyvéd és válás. Egy fillért se többet, csak ami a gyerekre jár.
Legyenek boldogok együtt, de Én ehhez nem aszisztálok.
Szörnyű ez a kettősség.
De ezt sokáig már nem fogom bírni. Ki fog borulni a bili és akkor felhívom és megmondom, hogy vége. Ennyi volt. Nem várok többet.
Tegnap hajnali kettőkor kaptam egy smst : "Már nem tart soká..."
Ez az egyetlen apró kapaszkodó.
Még várok, de már én sem tudok sokáig.
